Újabb nap, megint suli. Ma ráadásnak sok doga is lesz... más se hiányzott a sok hiányzásom után. nem csak, hogy még pótolni se tudtam mindent van, amiről még életemben nem hallottam és megíratták velem a témazárót belőle. Szép kis tanárok, mondhatom. Pörögtek az órák és eljött az ebédszünet. A barátnőm, Hime (Aihime, de mindenki csak Himének hívja) megkeresett, és lestoppoltuk az egyik korlátot az emeleten. Majd megfagytam olyan hideg volt... Lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet egy száll ingben jönni ezen a tél-tavaszi napon. Hime előttem állt, és kínomban már őt ölelgettem. Nem tudom, hogy ő hogy nem fázott?! Elengedtem és a falhoz akartam dőlni, de valakinek a karjaiba dőltem. Ő állt mögöttem és szorosan magához ölelt. Ja és itt az Ő, az Ikuto-ra, azaz Ikura vonatkozik. Olyan jó meleg áradt belőle. A pulcsiját lecipzározta és ahogy ölelt, rám terítette. Vártam egy fél percet, míg a hátam felmelegedett, majd megfordultam és derekánál átöleltem. Hime még mindig csodálkozott ezen, ahogy mindenki más is a suliban. Igaz, hogy nem jártunk együtt és még csak meg se fordult a fejünkben, néha úgy néztünk ki, mint egy pár... legalábbis a "külső szemlélők" állítása szerint. Csak barátok voltunk, és csak azért, mert egy dologban, pontosabban egy játékban egyformák voltunk. Mind a ketten ezzel játszottunk, úgymond a második életünkké vált. Senki se tudta igazán mi is van közöttünk, és néha úgy éreztem, én se tudom. De ez a téma sohase merült fel köztünk... vagy más. Csak arról a játékról vagy a házikról beszéltünk. Éppen kezdtem végre felmelegedni, amikor megszólalt a csengő. Azt hittem rögtön ellők majd magától, vagy valami hasonló, de meg se mozdult. Végül a tanár szólt ránk.
- Ne itt turbékoljatok, irány az óra!
Én indultam volna, de ő még jobban magához szorított és közelebb hajolt hozzám.
- Színlelj ájulást - súgta halkan.
Először nem értettem mégis mit akar ezzel, de aztán tettem, amit kért.
- Tanárnő, Akane nem érzi jól magát, elviszem őt a gyengélkedőbe!
Gyorsan a karjaiba kapott és elindult velem a gyengélkedőbe...
