Még sose lógtam ezelőtt, ezért ennek az esélynek külön örültem. Igazából amolyan jókislány féle volnék... Mármint a jegyeim nem a legjobbak, de elég sok versenyre járok, meg elég sportos is vagyok. Benne vagyok a suli atlétika csapatában, és a tanárokkal is jóban vagyok. Most pedig az ő karjaiban tartok a gyengélkedő felé. Nem mertem kinyitni a szemem, féltem, hogyha kinyitom, felébredek. Mintha csak egy édes álom lenne. Azonban amikor végre rávettem magam, hogy mégis kinyissam, már egy puha ágyra dobtak le.
- A nővér nincs itt, szóval addig maradunk, ameddig csak akarunk.
- Mondd - ültem fel - Miért kellett ezt?
- Csak úgy. Spontán ötlet volt.
- És én, hogy kerültem bele a te "spontán" ötletedbe?
- Kéznél voltál - nevetett.
Angyali volt a mosolya... gyermeki. De félek kimutatni valódi érzéseimet. Ő csak a barátom, semmi több.
- Vörös az arcod, jól vagy? - vált aggódóvá hangja.
- Pe-persze - dadogtam zavartan és arcom elé húztam a takarót.
Amint elmenekültem a takaró alá, érzetem, hogy mellém fekszik. Meglepetten pattantam ki alóla, de már csak ott feküdt mellettem csukott szemmel. Sóhajtottam, majd amikor már éppen ki akartam kellni az ágyból, ő elkapott és lerántott magához. Egy kis sikoly kíséretében landoltam mellette a párnán, ő pedig fölém kerekedett. Mielőtt megszólalhattam volna, hirtelen és egyetlen szó nélkül megcsókolt. A mennyben éreztem magam, főleg azért, mert ez volt az első csókom. Azonban mielőtt kiélvezhettem volna, ő eltávolodott tőlem, a gyengélkedőbe pedig új látogató érkezett...
